Várni mindig nehéz. Talán a legnehezebb dolog az életünkben. De gyakran a legszebb, legboldogabb pillanatokra kell várni a legtöbbet, és ha sikerül és türelmesek vagyunk, akkor rá kell jönnünk, hogy megérte várni. Az idő rohan. Elrohan fejünk felett és nem vesszük észre a legfontosabbat. Azt hisszük, hogy ha minden pillanatot élvezünk, akkor szebb lesz az életünk. De egy idő után már görcsösen keressük a boldogságot és ez felemészti még azt is, ami már kijutott nekünk. Élvezzük a nap minden egyes percét, de ne akarjuk túlhajszolni. Élvezzük a nap sugarának érintését, a hideg szellő simogatását, a friss virágok illatát, de ne álljunk ki a napra, mert megéget. Ne menjünk ki a viharba, mert elsodor. És ne bújjunk bele a virágba, mert eltelünk az illatával és soha többet nem fogjuk ugyanúgy érezni…
Várnunk kell minden egyes pillanatot, amivel az élet megajándékoz minket. Várnunk kell minden egyes apró jelre, apró érintésre, kellemes szóra. És amikor meghalljuk a szavakat, megérezzük az érintést, akkor tudni fogjuk, hogy ez volt az, amiért érdemes volt élni… amire érdemes volt várni…

2012. szeptember 25., kedd

Castle Season 5 Episode 1 part 1

Először is leszögezném, hogy ilyen jó évad nyitót még nem láttam... Izgalmas volt az első másodperctől az utolsóig. Az elejét végignevettem, a közepén sírtam és a végén lerágtam a körmömet. Hihetetlen epizód volt, lenyűgözött.

De most nem az véleményemről kellene beszélnem. Inkább el kellene mondanom, mi is történt.
Az egész évad a korábban belinkelt videóval indul. Castle ébredése, keresi Beckettet... S talán azt képzeli megint csak álmodta. De végül Kate megjelenik egy szál ingben, két kávésbögrével a kezében. Egy kicsit mindketten zavarban vannak, de olyan tündériek.Megbeszélik, hogy mindketten élvezték a dolgokat... ANNYIRA CUKI...  De mint mindig, most is történik valami, amire egyikük sem számít. Csukódik egy ajtó, és meghalljuk Martha hangját, akinek ha minden igaz Haptons-ban kellene lennie. Egy igazán tündéri jelenet, mikor Castle beküldi Beckettet a szekrényben. A nő először nem hisz a fülének "Are you serious?" De Caste nem viccel, s ami kis kócos hajú ex nyomozónk a ruhák közül készük kinyírni Castle-t a tekintetével. Martha természetesen kopogás és mindenféle egyéb udvariaskodás nélkül ront a szobába. Kiderül, hogy Alexis is a lakásban van, és nem a egjobb állapotban. (Emlékeztek, bankettre ment! Nem hiszem hogy nem ivott egy kortyot sem... :D) Az író ekkor veszi észre a nő melltartóját a földön, de menti a menthetőt és kitessékeli anyját a szobából.
És ismét egy tündéri jelenet, a konyhában Alexis, Castle és Martha. És igazam volt Alexis borzalmasan fest...  Próbálja összeszedni a gondolatait, hogy mi is történt az este, és persze a fejét fájlalja. Eközben Kate megpróbál kisurranni, anélkül, hogy a család két nőnemű tagja észrevegye és ebben Castle is nagy mértékben segítségére van. Végül egy hatalmas mentés után sikerül észrevétlenül kiosonnia.
Persze Castle nem hagyhatja szó nélkül a nő távozását. Így a következő jelenet már Beckett lakásán játszódik. Csengetnek, Bechett ajtót nyit és ki áll az ajtónkban, hát a mi szép szemű krimiírónk. Kate persze rögtön kérdőre vonja, hogy miért zavarta be a szekrénybe, de a mókás vitát kopogtatás zavarja meg. Az ajtóban Ryan áll. Egy pillanatra egyiküknek sincs fogalma arról, hogy vajon most mit kellene csinálni, Majd ismét lejátszódik, a "Bújj el!" jelenet. Annyi különbséggel, hogy most Beckett kérleli a férfit, hogy rejtőzzön el. Persze Castle nem hagyja magát egykönnyen. Azzal érvel, hogy van rajta nadrág... XD Majd a nő végül beadja a derekát, de Castle lelkére köti, hogy nem viselkedjen idióta módjára "Persze ha képes vagy rá" teszi még hozzá és ajtót nyit. Persze Rayen rögtön szóvá is teszi Castle jelenlétét... Mire egy rendkívül frappáns válasz érkezik: "I just walked in the neighbor... hood" Abszolút nem feltűnő... :D

Folyt köv.
Bocsi, de megyek aludni, mert itt már mindjárt éjfél... :D Holnap ígérem folytatom

















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése